Ajjaj, még egy rossz ómen a tőzsdéknek
Nagyon úgy tűnik, hogy a lakossági befektetők kezdik elveszíteni érdeklődésüket a tőzsdék iránt, legalábbis erre utalnak a Google-keresések – írja a CNBC.
Nagyon úgy tűnik, hogy a lakossági befektetők kezdik elveszíteni érdeklődésüket a tőzsdék iránt, legalábbis erre utalnak a Google-keresések – írja a CNBC.
Az utóbbi időszakban jelentősen ugrottak az intézményi állampapírok lejáratig számított hozamai, már az egy éves DKJ-val közel 10%-os hozamot lehet zsebre tenni. Nem csoda, ha sokakban motoszkál a gondolat, megéri-e az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír helyett inkább egyéves DKJ-t venni, és a PMÁP-ból csak később bevásárolni. Megnéztük, melyik befektetési stratégia a kifizetődőbb.
Az Európai Unió szabályozó hatóságainak több hatáskört kellene kapniuk a megtévesztő online pénzügyi hirdetések elleni fellépéshez - közölte pénteken a közösség értékpapír-felügyelete.
Már nem a lakossági befektetők kezében van a legtöbb tőzsdén kereskedett alap (ETF) Amerikában, egy friss összesítés szerint az intézményi befektetők vették át az uralmat a piacon – számol be a hírről a Financial Times.
Nyilvános részvénykibocsátást hajt végre az AutoWallis, a tőzsde autós cége részben a növekedési tervek finanszírozásához vonna be friss forrást. A részvénykibocsátás már csak azért is érdekes, mert régen volt ilyen a magyar tőzsdén, utoljára 2017-ben a Waberer’s hajtott végre nyilvános forrásbevonást, vagyis az elmúlt közel négy évben nem volt példa ilyen tranzakcióra, ráadásul magyar midcap mércével a volumen sem kicsi, az AutoWallis 6-8 milliárd forintot vonna be lakossági és intézményi befektetőktől.
Mini korrekció zajlott le a hét elején az amerikai tőzsdéken, ami a kisbefektetők érdeklődését is felkeltették, a lakossági befektetők rögtön vételi lehetőséget láttak a csökkenő árakban.
Piaci szakemberek szerint nagy befektetési lehetőségről maradnak le az európai lakossági befektetők azzal, hogy nem tudnak tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe) fektetni - számol be a hírről a Financial Times.
Bár a tavalyi lejáratok miatt összességében csak 98 milliárd forinttal nőtt egy év alatt a lakossági állampapírok állománya, a lakossági számlákon több mint ezermilliárdos volt a bővülés. A friss adatok is egyértelműen a szuperállampapír fölényét hirdetik, de nagy volt az utóbbi hónapokban a kereslet az inflációkövető papírok iránt is. Alábbi cikkünkben összeszedtünk néhány érdekes ábrát a lakossági állampapírok tavalyi évéről.
A brüsszeli jogalkotók figyelmeztetést küldtek a tagállami felügyeleti szerveknek arról, hogy január végégig pontot kell tenni a PRIIPs-szel kapcsolatban felmerülő kérdésekre – írja a Financial Times.
A kriptovalutás befektetési termékek kockázatára hívta fel a napokban a lakosság figyelmét a brit felügyeleti szerv. Az alapkezelők szerint azonban a tiltással csak tovább ront a helyzeten a felügyelet, mivel a lakosság más, kevésbé szabályozott piacon fog így kriptobefektetések után nézni - írja a Financial Times.
Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (Esma) összefog a nemzeti felügyeleti szervekkel, hogy megvizsgálják, milyen költségeket és díjakat alkalmaznak Európa-szerte a befektetési alapok – derül ki az Esma közleményéből.
Rekord alacsony szintre csökkent a lakossági befektetők brit részvényalapokban tartott pénze, miután a megtakarítók közel 1,3 milliárd fontot vontak ki a kategóriából a Brexittől és a koronavírustól való félelem miatt – írja a Financial Times.
Felsültek azok az európai szabályok, amelyeket azért hoztak létre, hogy a különböző jövőbemutató forgatókönyvekkel segítsenek a lakossági befektetőknek a legmegfelelőbb befektetési alapokat kiválasztani, ugyanis a legutóbbi piaci összeomlást senki nem jelezte előre -írja a Financial Times.
Miért emelkednének még magasabbra a részvénypiacok? Ki fog még ezeken a szinteken is részvényeket venni? Csak két kérdés, ami gyakran elhangzik beszélgetésekben az elmúlt hónapok tőzsdei ralija után, a kérdésekre mutatunk néhány választ. A részvénypiacok csodálatos emelkedésével párhuzamosan a profi befektetők egyre optimistábbá váénak, miközben pont a kisbefektetők pessimisták, utóbbiak hangulatát kontraindikátorként értelmezve jöhet még emelkedés a tőzsdéken.
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ő ügyesebb befektető, mint a többiek és beletartozik abba a 10%-ba, aki képes megverni a piacot, de egy tanulmány szerint bizony eljön az a pont az életben, amikor a pénzügyi készségeink jobban visszaesnek, mint a magabiztosságunk.
Egy olyan területhez nyúlna most hozzá az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC), amelyet utoljára az 1980-as években módosítottak. Ha meglépik, akkor a jövőben a szegényebb amerikaiak is hozzáférhetnek olyan kockázatosabb eszközökhöz, mint a hedge fundok vagy a magántőkealapok. Ezeknél eddig jelentős vagyoni limit volt a beszállási pont.
Közel 206 milliárd forintos havi bővüléssel 7145 milliárd forintra emelkedett a lakossági állampapírok teljes állománya januárban. Fontos változás, hogy a januárban indított, kétéves és hosszabb futamidejű állampapír sorozatokat (2MÁP, BMÁP, PMÁP és P€MÁP) már csak magánszemélyek vásárolhatják - írja az ÁKK legfrissebb közleményében.
Tavaly eddig sosem látott szintre, 6000 milliárd forint fölé nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, miközben a kötvényalapok mellett az ingatlan, abszolút hozamú és vegyes alapok is beléptek az ezermilliárd forintos körbe. De vajon a lakossági vagy sokkal inkább az intézményi befektetők keresletének köszönhető a befektetési alapok felfutása? Kik veszik igazából az ingatlanalapokat és kik "tehetnek" arról, hogy a pénzpiaci alapok mélyrepülése még mindig tart? Alábbi cikkünkben ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
Közel 23 ezer milliárd eurónyi vagyont kezelnek Európa-szerte az alapkezelők, nagyjából fele-fele arányban befektetési alapokban és diszkrecionális vagyonkezelési mandátumban. A brit, a francia és a német alapkezelőknél van a legtöbb kezelt vagyon Európában, de érdekes, hogy míg más országokban az intézményi, addig Magyarországon a lakossági ügyfelek vagyona dominál a kezelt vagyonon belül. Megnéztük azt is, hogy mennyire uralják a nagy szereplők a piacot és mely országokban van a legtöbb független hátterű szolgáltató.
Európában szinte sehol nem tapasztalható a magyarhoz hasonló lakossági kötvényroham, mostanra az államadósság mintegy negyedét a háztartások finanszírozzák. A dolognak ugyanakkor vannak kockázatai is: egyrészt a piacinál lényegesen magasabb hozamot kell fizetni, hogy a termékek vonzók legyenek a lakosság számára, másrészt pedig nagy a megújítási kockázatuk a rövid futamidejű papíroknak. Nem véletlen, hogy egyre többet hallani arról, hogy már fékeznék a rohamot, közben viszont a politikusok könnyen eladható sztorit látnak a lakossági kötvényekben.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.